Nappal több mint 200 millió km-es távolságig is elláthatunk, ha felnézünk az égre, éjszaka 2,5 millió fényévnyi távolság nyílik meg előttünk. ha elég fényes valami, bármilyen távolságra elláthatunk, persze az univerzum határáig. Most pedig jöjjenek a részletek a nappali és éjszakai látásról.
Az égen nappal
A Napon és a Holdon kívül a Vénusz az az égitest, amely nappal is megpillantható. A Vénusz akkor is látható nappal, amikor távolabb van, mint a Nap, így elmondható, hogy nappal több mint 200 millió km-es távolságig láthatunk el. Sokan számoltak be a Jupiter nappali szabad szemes észleléséről is. A Jupiter csak egy kicsit fényesebb a Szíriusz csillagnál, ez utóbbi azonban nem emelkedik elég magasra Európából nézve, ezért vastag levegőrétegen keresztül kellene nézni. A Szíriusz nappali megpillantásáról Colin Henshaw számolt be, az észlelés Zimbabwében történt (déli szélesség 18. foka), 1100 m-es tengerszint feletti magasságban. Henshaw tehát 8 fényévig látott el nappal. A rekordot azonban nem ő tartja, hanem azok a kínaiak, akik az 1054-ben feltűnt szupernóva 23 napig tartó nappali láthatóságát jegyezték fel. Ők - bár nem tudtak róla - 20 ezer fényévig láttak el nappal.
Az első ember, aki szupernóva távolságmérésével próbálkozott, Tycho Brahe volt 1572-ben. A dán csillagász megállapította, hogy a "stella nova" távolabbi, mint a Hold. Ez a szupernóvát nappal két hétig lehetett látni, a 20. században pedig megállapították, hogy 7500 fényévre látott el a mindent szabad szemmel észlelő Tycho.
Az égen éjszaka
Legmesszebb természetesen éjszaka lehet látni, a csúcsot az Androméda galaxis tartja 2,5 millió fényéves távolságával. A legtávolabbi szabad szemmel látott szupernóva is az Andromédában volt, Dégenfeld Schomburg Berta pillantotta meg 1885-ben - a hivatalos felfedezők Isaac Ward és Ernst Hartwig. Néhány szerencsés amatőrcsillagász az igen halvány M33 galaxis szabadszemes észleléséről számolt be magashegyi megfigyelőhelyekről. Az M33 távolsága körülbelül 10%-kal nagyobb az Androméda galaxisénál, és így ez a legtávolabbi szabad szemmel látott galaxis. Átmeneti - tranziens - jelenségeket is figyelembe véve azonban ennél távolabbra is el lehet látni.
A gammafelvillanás néven ismert jelenségek az Univerzum legnagyobb energiájú robbanásai. Szerencsénkre igen messze, extragalaktikus távolságokban történnek, mert egy közeli esemény súlyos pusztítást végezne a Földön. Az eddig megfigyelt legnagyobb energiájú kitörést 2008. március 19-én észlelték. A különlegesen nagy intenzitás oka az volt, hogy a sugárzási kúp éppen a Tejútrendszer felé irányult. A mérések szerint a jelenség optikai fényessége akkora volt, hogy körülbelül egy percig ideig szabad szemmel is láthatta az, aki éppen a Bootes (Ökörhajcsár) csillagkép megfelelő helyére nézett. A robbanás távolsága 7,5 milliárd fényév volt, ami több mint fele a megfigyelhető Univerzum sugarának. A becslések szerint ilyen fényes gammafelvillanásra körülbelül 10 évenként lehet számítani. Lehet, hogy éppen az olvasó lesz az első, aki egy csillagos éjszaka néhány másodpercig mintegy fél univerzumsugárig fog ellátni - tudatosan.
A látótávolságnak tényleg nincs határa?
De van. Az Univerzum tágulása miatt a távoli égitestek fénye minden frekvencián kozmikus vöröseltolódást szenved, mire hozzánk megérkezik. Az imént említett rekorder gammafelvillanás vöröseltolódása például z=0,937, ami azt jelenti, hogy fényének hullámhossza az eredetinek majdnem kétszeresére nőtt (pontosabban: 1,937-szeresére). Egy 13,6 milliárd fényév távolságban - a kozmikus horizonton - levő égitest hipotetikus vöröseltolódása már végtelen, ami pedig ennél is távolabb van, arról mai tudásunk szerint semmiféle jel nem jut el hozzánk.
Összefoglalva tehát megállapítható, hogy bármilyen távolságban levő objektumig el lehet látni szabad szemmel, ha az elég fényes, és nem takarja valami, például a földi vagy a kozmikus horizont, esetleg száz méter vastag vízréteg.
Forrás: origo.hu