latas

Megfelelő odafigyeléssel nagyon sokat tehetsz azért, hogy szemeid egészségesek, tekinteted friss legyen, és akár még néhány évet le is tagadhass. A kulcs a szemkörnyéki bőr fokozott óvása, táplálása, pihentetése. Ehhez a gondos napi rutin és az általános életmód egyaránt hozzájárulnak. Nézzük a legfontosabbakat!

 

1. Alvás, regeneráció

 

A szervezetünk számára szükséges alvásmennyiség koronként változik. Míg egy újszülöttnek 14-17 óra, egy tinédzsernek 9-10 óra, egy felnőttnek pedig 7-8 óra. Ez idő alatt a teljes szervezet regenerálódik, növekedési hormonok szabadulnak fel, amik segítenek a sejtregenerációban. Ezt a folyamatot hívjuk „szépítő alvásnak”, ami az alvás első szakaszában zajlik.

A megfelelő mennyiségű alvás mellett napközben is lehet figyelmet szentelni a regenerálódásnak. Érdemes kipróbálni a 20-20-20-as szabályt, ami annyit jelent, hogy 20 percenként 20 másodpercig 20 láb távolságra (kb 6 méterre) nézzünk, ezzel pihentetve a szemünket, hiszen a szem közelre tekintve fókuszál és dolgozik, távolba nézve pedig lazít.

Alvas
Szemkornyekapolas

2.Szemkörnyékápolás

 

A szemkörnyéki bőrréteg nagyon érzékeny minden külső és belső hatásra. Az öregedés jelei is ezen a területen jelennek meg elsőként. A hidratálás már a 20-as évektől kezdődően fontos, hiszen prevencióval hosszan ki tudjuk tolni az első szarkalábak megjelenését. Érdemes kozmetológus tanácsát kérni a számunkra megfelelő termékekről az allergiás reakciók elkerülése érdekében, mivel egy nem megfelelő krém akár a szemünknek is árthat. Sminkeléshez válasszunk gyorsan felszívódó hidratálót és jó minőségű kozmetikumokat, hiszen a pórusokban és a redőkben megült festék nem esztétikus. Sminkelni mindig a kontaktlencse felhelyezése után álljunk neki, eltávolítását pedig a lencse kivétele után végezzük.

3. Hidratálás

 

A napi folyadékbevitel fontosságát, ami 2,5-3,5 liter, nem lehet eleget hangoztatni! Különösen most, hogy a munkavállalók nagy része monitor előtt dolgozik. És ez miért is fontos? Régóta bizonyított tény, hogy a számítógép előtt sokkal kevesebbet pislogunk, így rendkívül gyorsan szárad a szemünk is. Manapság gyakori panasz, hogy piros lesz a szemünk nap végére, kellemetlen érzést okoz és fáradtnak érezzük. A könnytermelésünk számára nagyon fontos a testünk megfelelő vízháztartása. A folyadékbevitel mellett a plusz hidratálás is fontos a szemünknek. Használjunk műkönnyet, a hyaluron tartalmúak stabilizálják a könnyfilmet és megkötik a nedvességet, így egy nedves burkot képezve csökkentik a súrlódás miatti irritációt.

Hidratalas
Friss levego

4. Friss levegő

 

A szemünk számára rendkívül fontos a minőségi friss levegő, hiszen a szaruhártyánk közvetlenül a levegőből veszi fel az oxigént. Manapság a nagyvárosi lét, a légszennyezés és a toxikus szokások, mint a dohányzás, jelentősen csökkentik a szem számára szükséges oxigénmennyiséget. A kontaktlencse viselőknek így különös figyelmet kell szentelni a lencse napi „átdörzsölésére”, hiszen a szálló por, a kipufogógáz mind lerakódik a felszínén. Sportoláshoz és kikapcsolódáshoz válasszunk természetközeli úticélt.

5. UV védelem

 

Nyáron elengedhetetlen fontosságú a bőrünk és szemünk megóvása a leégés ellen, különös figyelmet fordítva a szem körüli rendkívül vékony és érzékeny bőrre. Na de UV-sugárzás csak nyáron van? Természetesen nem, csupán ilyenkor éri nagyobb felületen az UV-fény a testünket. Mit tehetünk akkor az év többi részében? Télen és a hűvösebb időben a szemünket és az arcunkat érik a káros ultraibolya sugarak. Ezek ellen a legkiválóbb védelmet a napszemüvegek jelentik. UVA/UVB 400-as védelemmel ellátott napszemüvegeket keressünk, kérjük szakember tanácsát a számunkra legmegfelelőbb forma kiválasztásához! Minél nagyobb annál jobb! Ami pedig különösen remek, hogy kontaktlencse viselése mellett akármilyen méretű, formájú, anyagú és színű napszemüveget választhatunk, nem szab gátat a dioptriánk!

uv vedelem

 

A cikk nem értelmezhető orvosi tanácsként, és nem helyettesíti az egészségügyi szakemberek ajánlásait. Konkrét kérdéseivel keresse fel optometristáját vagy szemorvosát!

Több blog poszt