Kezdjük a legelején, hogy a még csupán kíváncsian kutatgatók számára is jól érthető válaszokat adjunk. De mire is? Egy előzetes vizsgálat során, a kontaktológus felteszi majd a nagy kérdést: Mihez szeretnél kontaktlencsét viselni? Erre a kérdésre mit is lehet mondani, ha nem tudjuk milyen típusok léteznek? Nem is kell nekünk kitalálni, hogy mi a számunkra legjobb opció, viszont érdemes a látásvizsgálat előtt végiggondolni, hogy mikor, milyen környezetben, milyen gyakran szeretnénk viselni a kontaktlencsét. Persze ezen kívül még számtalan kérdés el fog hangozni, ami alapján a szakember már tud iránymutatást is adni a páciensek számára.

Viselési idő alapján kettő nagy csoportra tudjuk bontani a kontaktlencséket - a rendszeres időnként cserélendő (havi viselésű) és a napi, eldobható lencsékre. Természetesen még nagyon sok szempont alapján lehetne csoportostani őket, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a páciensek számára leginkább ez az a különbség, ami a típusválasztásnál irányadó.

Megannyi előnye van a rendszeres időnként cserélendő havi lencséknek is, jóllehet a napi, eldobható lencsék higiéniai fölényét nehéz vitatni. A legideálisabb állapot a két típus váltott alkalmazása. Ezt szakember segítségével, vele átbeszélve lehet kitalálni, hogy milyen élethelyzetek, szituációk azok, amikor a havi viselésű, vagy éppen a napi viselésű kontaktlencse lehet a jobb megoldás. A következő cikkben ezeknek az eldobható, napi viseletű lencséknek az előnyeit vesszük végig, bízva abban, hogy aki egy-egy pontnál magára ismer, szívesen keresi majd fel kontaktológusát, hogy tegyenek egy próbát a napi lencsével.

Egyes vélemények szerint az egyik legfontosabb szakmai érv a napi lencsék mellett, hogy azok higiéniai szempontból a legjobb választásnak bizonyulnak. Természetesen felhasználói szempontból ami leginkább vonzó lehet, az az, hogy akkor viselheti ezt a típust, amikor csak szeretné, nincs szükség mindennapos ápolási rutin elvégzésére. A napi kontaktlencsék mindig külön tároló tokokban, egyesével vannak csomagolva, kiszereléstől, fajtától vagy gyártótól függetlenül, így levegővel vagy más folyadékkal nem érintkezhetnek. Steril környezetből kerülnek a szembe, a viselésből adódó szennyeződésektől, lerakódásoktól mentesek.

 

Higenikus

Higiénikus

A higiéniából következik, hogy a napi lencse használata egy rendkívül biztonságos módja a kontaktlencse viselésnek. Minden alkalommal új lencsét bontunk, reggel felteszünk egy pár friss lencsét, majd a nap végén kidobjuk azokat. A mindennapos cserével minimálisra csökken a fertőzésveszély vagy egy gyulladás kialakulása, ami a havi viseletű lencséknél a napi ápolás helytelen elvégzése esetén vagy elmaradásakor gyakrabban előfordulhat.
Kórokozómentes környezetből kerülnek a szembe - ez rendkívül fontos pl. influenzás időszakban, mikor aktívabb a kórokozók jelenléte a környezetünkben. A mikróbák a levegőben is jelen vannak, így közvetlenül meg tudnak tapadni a kontaktlencse felszínén. Előfordulhat, hogy kontaktlencse viselőként beteg emberek vesznek körül minket, akár otthon, akár a munkahelyünkön. Ilyen esetben érdemes napi viseletű lencsére váltani.

 

Biztonságos

A napi lencsék közül számos típusnak magas az oxigénáteresztése. Ez mit is jelenet és miért fontos? Mert minél nagyobb egy kontaktlencse oxigénáteresztő képessége, annál biztonságosabb a viselete.
Amikor lágy kontaktlencsét viselünk, a lencse teljes egészében fedi a szaruhártya területét. A szaruhártya teljesen érmentes szövet, így a számára szükséges legnagyobb oxigén mennyiséget a levegőből tudja felvenni. Amikor a lencse elhatárolja a levegőtől, jóval nehezebben jut oxigénhez.
Egy kontaktlencse - legyen az napi vagy többszöri viseletű - alap tulajdonságai között szerepel az oxigénáteresztő képessége (Dk/t). Ez az érték egy friss lencse tulajdonságát mutatja, ami használat közben vagy nem megfelelő ápolás mellett folyamatosan csökken.
Viselés közben a könnyből, a levegőből sokféle lerakódás kerül a lencse felületére pl. fehérje, lipid, porszemcse. Minél többször használunk egy lencsét, annál nehezebben eltávolíthatók ezek a lerakódások, így gátolva az oxigénáramlást a szaruhártya felé. (Többek között ez az egyik legnyomósabb indok a havi lencsék egy hónapos viselési idejének betartására!) A napi lencsék esetében nem áll fenn a veszély, hogy elkoszolódik a lencse, hiszen mindennap teljesen lerakódásmentes, tiszta lencsét illesztünk fel, ezzel a szem számára egy sokkal egészségesebb környezetet biztosítva. Mindemellett egy teljesen tiszta lencse sokkal kényelmesebb viseletet is biztosít az akadálymentes oxigénáramlás által, ami lehetővé teszi az akár napi korlátlan komfortos viseletet is. 

Falmaszas

De mikor számít igazán az oxigénfelvétel biztosítása? Alapvetően a mindennapi használat mellett is rendkívül fontos, de vannak kifejezetten olyan helyzetek, amikor a teljes szervezetnek magasabb az oxigén igénye pl. sportolás közben az anyagcsere fokozódás miatt. A fokozott teljesítmény alatt, ha nem jut elegendő oxigén a szemfelszínre, irritációt, majd gyulladásos reakciót is okozhat. Kifejezetten magas oxigénáteresztő napi lencse ajánlott pl.: hegymászáshoz, kerékpározáshoz, futáshoz, jégkoronghoz, vagyis a szeles, hidegebb környezetben előnyösebb a viselete.
Sportolás közben a környezeti hatások miatt is inkább a napi lencse viselete javasolt, hiszen ha pl. a tornászokra, falmászókra vagy crossfit edzőkre gondolunk, akik magnézium port használnak, akaratlanul is a szemükbe kerülhet a por. Egy eldobható napi lencse viselése kevésbé kockázatos porosabb környezetben, mivel bármi probléma adódik, csak kivesszük, eldobjuk és kicseréljük egy friss pár lencsére vagy szemüvegre.
Végül, de nem utolsó sorban, ami a napi lencsék biztonságos viselete mellett szól, hogy használatuk csökkenthet bizonyos allergiás panaszokat pl. az ápolási rutin során használt tisztítószerekre. A havi lencsékhez szükséges ápolófolyadékok a kontaktlencsékkel reakcióba léphetnek, szemszárazságot, pirosságot, égést okozva. Mivel a napi lencsékhez nem szükséges ápolófolyadék alkalmazása, ez a kockázat elkerülhető.

 

Kenyelmes

Kényelmes

A kontaktlencsék napi hordási idejét nagyban befolyásolja az, hogy a felületükön keresztül milyen könnyedén tud áramlani az oxigén, milyen a lencse víztartalma, illetve, hogy a lencsén mennyi szennyeződés van. Egy frissen bontott lencsénél a felszíni szennyeződések (fehérjék, zsírok, stb.) maximum a viselés közben megtapadt anyagok lehetnek. Ezzel szemben a havi viseletű típusnál, ahol a mindennapos szennyeződéseket az ápolófolyadékokkal és a mechanikus tisztítás során kell eltávolítani, ezek elmaradása vagy helytelen alkalmazása folyamatosan gyülemlő felületi szennyeződéseket eredményez. A viselő számára ez a napi hordási idők csökkenésében fog leginkább megnyilvánulni, hiszen a frissen bontott lencse korlátlan viselési ideje pár hét alatt akár 6-8 órára is csökkenhet. Ha a mindennapos teljes komfortra vágyunk, és az életvitelünk megkívánja a napi több mint 12 órás folyamatos kontaktlencse viselést, érdemesebb a napi lencséket választani.
Mivel a napi lencsék, tulajdonképpen egyszerhasználatos eszközök, úgy lettek kitalálva, hogy anyaguk, tartásuk 1-1 napig biztosan jól szolgáljanak, de többszöri viselésre nem alkalmasak. Az oka, hogy vastagságuk jóval vékonyabb egy havi lencsénél, hiszen nem kell kibírniuk, hogy egy hónapon keresztül fel-le helyezzük, gyűrjük és tisztítsuk őket. Vékonyságukból adódóan viselésük szinte észrevehetetlen, a lencse nagyon rugalmasan és szépen tud felsimulni a szemfelszínre lágy tartásának köszönhetően.
A kontaktlencséknek alapvetően van egy meghatározott nedvességtartalma, ez típusuktól, funkciójuktól különböző, hiszen van, akinek inkább magasabb és van, akinek inkább alacsonyabb víztartalmú lencse viselése komfortosabb. A kontaktlencsék viselés közben folyamatosan biztosítják a megfelelő nedvességtartalmat a szemfelszín számára. A havi lencsék esetében kivételükkor az ápolófolyadék feladata az újranedvesítésük, ezzel szemben egy frissen bontott lencse mindig a tulajdonságainak megfelelően tudja garantálni a maximális hidratáltságot.

 

Praktikus

A mai rohanó világban folyamatosan törekszünk a mindennapi dolgaink egyszerűbbé tételére. Miért lenne ez másképp a kontaktlencsékkel? A napi viseletű lencsék kialakításuk révén 1-1 napos használatra lettek tervezve, így a páciensek számára is az egyszerűbb használhatóságra törekedve, külön-külön csomagolva kerülnek forgalomba. Általában 30 vagy 90 darabos kiszerelésben érhetők el, ezekben a dobozokban öt darab van soronként összeillesztve, így szépen, rendezetten lehet tárolni, nem összevissza hánykolódnak. 

praktikus

Külön csomagolva szállításuk is praktikus, hiszen könnyű bepakolni egy utazás időtartamára megfelelő mennyiséget, plusz 1-1 darab pót lencsét. Ápolásukhoz külön folyadék nem szükséges. Rövidebb repülős utazások alkalmával, mikor a táskába tehető folyadékok mennyisége korlátozott, rendkívül előnyös, helytakarékos megoldást jelentenek.
Szállításuk biztonságos, többnapos út során sem kell a folyadék csere miatt aggódni. Kevésbé steril környezetben sem áll fent a veszély, hogy fertőzést vagy gyulladást okoznak, hiszen naponta csak egy kerül használatra, a többi érintetlenül marad.
Napi lencsében a „havi” adag, vagyis a 30 db-os kiszerelés igény szerint használható fel, mivel a lencsék felbontása egymástól teljesen független. Ha a páciens alapvetően szemüvegviselő, de szabadidejében vagy hobbijához zavarja a szemüvege, bátran tudja alkalmazni a napi lencsét, mint alternatívát. Ez alapján számolva egy doboz pl. 30 db-os napi lencse akár hónapokig is ki tudja elégíteni az igényeket, felhasználásuk alkalmi viseletként is kitűnő választás.

 

Tartossag

Hosszú eltarthatóság

A napi lencsék előnyös, darabonkénti csomagolásuk lehetővé teszi, hogy felhasználásukra hosszú ideig legyen lehetőség.
Jó néhány szemüveget vagy rendszeres időnként cserélendő (havi) kontaktlencsét használó személy életében van olyan helyzet, elfoglaltság, hobbi vagy bármi egyéb esemény, amikor a mindennapi életük során használt optikai eszközük nem a legalkalmasabb viselet. Ilyen alkalmakra tökéletes alternatíva a napi lencse. Ezeknek a lencséknek a szavatossági idejük több évig tart, így ha nem használunk minden nap kontaktlencsét, akkor is nagyszerű opció lehet. Kontaktlencse viselőként érdemes otthon tartani 1-1 dobozzal. Alapvetően semmi gondot nem okozhat, ha havonta vagy kéthavonta csak néhány darabot használ belőle az ember. Figyelembe véve a szavatosságot biztonsági tartaléknak is megnyugtató, ha kéznél van egy ilyen lehetőség.
Havi lencse használata mellett, nem mindennapi viselési körülmények alatt jobb választás lehet a napi, eldobható kontaktlencse pl. hosszú utazás során, ha ki kell venni és nincs kéznél az ápolófolyadék, ne a havi lencsét kelljen kidobni, hanem az egyébként is alkalmi viseletű napi lencsét távolítsuk el. Sportversenyeken vagy olyan elfoglaltság alatt, amikor nagyobb a koszolódás veszélye pl. túra, szeles időjárás, egy havi lencsét alaposan megtisztítani nehezebb feladat, mint a napi lencsét az elfoglaltság végén csupán kidobni. Kényelmesebb, egyszerűbb és higiénikusabb megoldást nyújt a napi lencse időszakos alkalmazása.

 

Egészségügyi állapotváltozás melletti alkalmazás

Vannak bizonyos egészégügyi változások, nem feltétlenül szemészeti eredetűek, amik az egész szervezetre kihathatnak, így a szemre is, ezzel pedig meghatározva a páciensek számára alkalmazható, felírható kontaktlencse típusát. Mindenekelőtt nagyon fontos leszögezni, hogy a kontaktológusnak a fennálló betegségeket, illetve a folyamatosan alkalmazott gyógyszereket mindenképpen tudnia kell, hiszen csak ezeknek az információknak a birtokában tudja a leginkább alkalmas 

Egeszsegugyi

kontaktlencsét kiválasztani, és megfelelő használati instrukciókkal ellátni a pácienseket. 
Számos gyógyszer mellékhatásaként szerepel a szemszárazság, akár pl. hormonális eredetű vagy autoimmun kezelésről legyen szó. Leggyakrabban talán ez az a tünet, amivel a szakemberek találkoznak a kontaktlencse illesztés során. A kontaktológus feladata megítélni, hogy az adott szemre felhelyezhető-e kontaktlencse vagy olyan mértékű a szárazság, hogy már nem biztonságos a termék viselése. Szárazabb szemek esetében először a napi lencse
alkalmazása javasolt, pácienstől függően. Leginkább a magas oxigénáteresztéssel rendelkező típusokat célszerű kipróbálni. 

A napi lencsék nagyon vékony kialakítása és a lerakódásoktól mentes lencsefelszín növeli a viselési komfortot, minimális vastagságuk révén könnyen újrahidratálhatók műkönnyel.
Minden esetben a szemészeti szakember feladata meghatározni, hogy viselhet-e kontaktlencsét a páciens.
Szemészeti eltérés esetén az alkalmazott kezelés mellett, amennyiben lehetséges, javasolt napi lencsére váltani, hogy az alap probléma mellett a maximálisan leghigiénikusabb opciót használjuk a javulásig pl. meibon-mirigy diszfunkció esetén. Komolyabb betegségek esetén, ahol gyógyszeres kezelés is szükséges pl. glaucoma (magas szemnyomás) a kontaktlencse viselése alkalmi jelleggel, orvosi engedéllyel és szigorú optometria kontroll alatt lehetséges.

 

pollen

Pollen szezon

Kontaktlencsések számára kritikus időszak szokott lenni a tavasz és a nyár, vagyis a pollen szezon. Az allergia számos formában okozhat tüneteket, köztük szemészeti jellegűeket is. A pollenek a levegőben terjednek, így az allergének közvetlenül érintkeznek a szemfelszínnel, ahol tüneteket pl. égést, viszketést, könnyezést, pirosságot válthatnak ki. Egyénenként eltérő, hogy kinek mi ilyenkor a legjobb megoldás a tünetek enyhítésére. Ebben az időszakban a kontaktlencse viselése kérdésessé válhat, na de mindegyik típusé? Alapvetően a heves allergiás reakciók esetén típustól függetlenül előfordulhat, hogy kerülni kell egy ideig a kontaktlencséket, amíg a reakció fennáll. Számos páciensnél viszont előfordulhat, hogy a kontaktlencse viselése nagyban enyhíti a tüneteket, hiszen a szemfelszín és a levegőben terjedő allergének között egyfajta védőrétegként funkcionálhat. A kontaktlencsék felszínén megtapadt allergéneket a havi viseletű lencsék felületéről, szakszerű ápolás mellett is nehéz maradéktalanul eltávolítani, így azok folyamatos irritációt okozhatnak viselés közben. Ebben az időszakban érdemes napi viseletű lencsére váltani, mivel a mindennap frissen bontott lencsével elkerülhető a folyamatos irritáció, emellett egy teljesen tiszta, szennyeződésektől mentes, kellemesen lágy viseletet jelent az igénybe vett szemfelszín számára.

 

Források:
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1367048411000440
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1367048412002809

 

Ebben a blogbejegyzésben semmi sem minősül orvosi szaktanácsadásnak, és nem is helyettesíti a szakemberek személyre szabott javaslatait. Kérdés esetén fordulj szemész szakorvosodhoz, kontaktológusodhoz!

Több blog poszt