A kontaktlencse jelenleg kétféle módon él az emberek fejében. Az idősebb generáció inkább egy kemény alapanyagú, nehezen megszokható, picike kis műanyag darabra asszociál, míg az újonnan kontaktlencsével megismerkedők már a lágy alapanyagú, könnyed, rugalmas eszközre gondolnak, ha éppen feljön egy beszélgetésben a téma. Na de akkor hogyan is van ez? Miért van ennyiféle?
A kérdésekre a válasz a folyamatos fejlődés. Jelenleg is létezik kemény alapanyagú és lágy alapanyagú kontaktlencse, sőt a kettő kombinációja is (RGP1).
Manapság már a lágy kontaktlencsét helyezik előtérbe a szakemberek illesztéskor, de bizonyos esetekben2 még alkalmazzák a keményeket is. Na de miből is lett a cserebogár?
Magát az ötleteltet, hogy egy szemre helyezhető eszközzel javítsuk a látáshibákat, nagyon-nagyon régre vezethetjük vissza. Ezt az elméletet először Leonardo da Vinci alkotta meg 1508-ban, azonban legjobb tudásunk szerint gyakorlati kivitelezés akkor nem történt. Ennek ellenére a reneszánszkori géniuszt tartják sokan a kontaktlencse atyjának. Ő figyelte meg ugyanis azt, hogy az ember látása megváltozik, ha vízbe dugja a fejét. A megfigyelés célja akkor még nem a látásjavítás volt, hanem a szem alkalmazkodóképessége érdekelte3.
Ha a gyakorlati megvalósítást nézzük, akkor egészen az 1800-as évek elejéig kell ugranunk, amikor is a mai modern lencsék őseként szolgáló „kocsonyás anyaggal töltött üvegsapkáról” szóló leírások jelentek meg 1837-ben John Frederick Herschelltől. Innéttől indult igazán gyors fejlődésnek az ipar. Kezdetben inkább terápiás műtétek utáni eszköz volt, majd később fordult át a látásjavítás irányába. A regeneráció miatt ezek a lencsék még, mai szemmel, óriásiak voltak, úgyenvezett scleralis lencsék, amik a szem fehér színű részéig bőven elértek.
Alapvetően még az 1900-as évek első feléig az üveg volt a fő alapanyaga ezeknek a lencséknek. Ezeknek a nem túl kényelmes lencséknek a komfortosabb viselhetőségét egy magyar szemész orvos, Dr. Dallos József tette lehetővé, aki paraffinolajból lenyomatot készített a szemről, és az alapján mindenkinek egyedileg alakította ki a sclerális lencse belső felszínét.
Az 1900-as évek közepén megjelent a műanyag alapanyag is, ami nagy lépés volt a hordhatóság és az előállítás szempontjából is. Illetve ezekben az időkben jöttek rá, hogy sokkal kényelmesebb viselet és gyártani is gazdaságosabb, ha kisebb a lencse mérete. Ezek a cornealis (szaruhártyán fekvő) lencsék vannak ma is leginkább forgalomban.
Az 1950-es évektől napjainkig robbanásszerű fejlődésen ment keresztül az ipar. Megjelentek a lágy lencsék, amelyeknek ipari méretű gyártásában, így gyors elterjedésében Dr. Győrffy István jelentős szerepet játszott.
Érdekesség, hogy előbb volt már bifokális kemény kontaktlencse (1950), mint pl. napi eldobható lágy lencse (1993).
Jelenleg a szilikon-hidrogél lágy lencse az, ami a legmodernebb és legkedveltebb típusnak mondható. Mindenféle verzióban elérhető, minden korosztály számára. A mai világ igényeit követve létezik már UV védelemmel ellátott vagy kékfényszűrős kontaktlencse is.
Források:
2.https://www.opticianonline.net/content/features/cet-feedback-rgp-interactive/
3.Kuru Mutlu, H., Kaya, M., & Kırankabeş, A. (2024). Contact Lens History, Contact Lens Types and Future of Contact Lens. Kirklareli University Journal of Engineering and Science, 10(1), 54-65. https://doi.org/10.34186/klujes.1432656
Ebben a blogbejegyzésben semmi sem minősül orvosi szaktanácsadásnak, és nem is helyettesíti a szakemberek személyre szabott javaslatait. Kérdés esetén fordulj szemész szakorvosodhoz, kontaktológusodhoz!